Az új kezdeményezés lehetőség volt arra, hogy megmutassuk lovas tudásunkon túl azt is, hogy képesek vagyunk együtt, csapatként megjelenni. Nem központi útmutatás alapján, hanem saját elképzelésünk, szervezésünk szerint büszkén képviseltük vármegyénket és a lovassport azon értékeit, amelyek sokszor feledésbe merülnek.
A kecskeméti Pataki Ménesben vármegyénk ifjúsági csapata hibátlan teljesítménnyel, magabiztosan nyerte meg a bajnokságot. Az Egervári Attila által vezetett csapat, Páli Csongor, Paizs Lilly Sophie, Árpási Alíz, Patkó Zselyke összeállításban az első napon 4 hibaponttal zárt, a döntőben senki sem ért rúdhoz. Abszolút hibátlannal, könnyedén nyerték meg az első alkalommal megrendezett csapatbajnokságot.
Szoros versenyt hozott az amatőr kategória is. A pénteki hibátlan teljesítmények után, nyolc hibapontot lovagolt össze megyénk amatőr csapata, Horváth Antónia Petra, Zeiner Alina, Hursán Réka, Ádám Boglárka összeállításban. Megőriztük előnyünket a döntőben, a dobogó legfelső fokára állhattunk.
Lányi Panna, Magyar Jázmin, Fonyó Liliána, Tóth-Csehi Brigitta alkották megyénk kezdő lovas csapatát. Az első nap végén a nagyon szép lovaglásoknak köszönhetően csapatunk a második helyen állt, bizakodva akár egy másnapi jobb eredményben. Sajnos másnap nem sikerült minden a tervek szerint, csapatunk kizárásra került, de így is gratulálunk, nagyon szép teljesítmény volt!!!
A fináléban izgalmas versenyben dőlt el a bronzérem, hiszen két csapat is tizenhat hibaponttal teljesített, végül vármegyénk csapata a jobb időeredménynek köszönhetően megelőzte Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye csapatát. A megyei csapatban Fülöp Rebeka, Budai Liza, Ács-Heibl Ágnes és Páli Dávid lovagolt. A döntőben lovasaink mindegyike hibátlan pályákkal örvendeztette meg a „kis piros” drukkoló táborunkat. Küzdeni mindig érdemes: a gyors hibátlan pályák a harmadik helyre repítették csapatunkat.
Az érmeket Pataki-Csete Dorottya a versenybíróság elnöke, Budavári Anikó és Őszi Aranka versenybírók adták át a Magyar Lovassort Szövetség támogatásával.